Interjú készül Vlagyimir Putyinnal, nem akárki kérdezi
Tucker Carlson amerikai politikai kommentátor, aki jelenleg Moszkvában tartózkodik, bejelentette, hogy interjút készít Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - számolt be a Politico.
Tucker Carlson amerikai politikai kommentátor, aki jelenleg Moszkvában tartózkodik, bejelentette, hogy interjút készít Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - számolt be a Politico.
A török Baykar dróngyártó cég elkezdte felépíteni ukrajnai üzemét Kijev határában, és ötszáz embert fog ott foglalkoztatni Bayraktar TB2, vagy TB3 pilóta nélküli harci repülőgépek gyártására - közölte kedden a vállalat vezérigazgatója.
Az ukrán erők az orosz fekete-tengeri flotta hadihajóinak mintegy 33 százalékát tették működésképtelenné az Oroszország által Ukrajna ellen indított orosz invázió kezdete óta - közölte az ukrán fegyveres erők stratégiai kommunikációs osztálya kedden a Telegramon. Ukrajna vezetése az elmúlt hetekben többször is hangoztatta, hogy a veszteségek és az ukrán dróntevékenység miatt jelentősen korlátozódott az orosz Fekete-tengeri hadiflotta működése, a brit védelmi minisztérium szerint azonban az orosz hadihajók még mindig képesek elvégezni három fő feladatukat a szektorban.
A pilóta nélküli repülőgépeket működési elvüknek hála meglehetősen nehezen tudja egy darabban megkaparintani az ellenség, most azonban nagyon úgy néz ki, hogy az ukránoknak sikerült rátenniük a kezüket Moszkva egyik legmodernebb drónjára.
Az ukrán parlament kedden megszavazta Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjének beidézését a törvényhozásba, hogy tegyen jelentést a főként korrupciós ügyek felderítésével foglalkozó Bihus.Info ukrán internetes portál újságíróinak jogellenes lehallgatása ügyében - közölte Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegramon.
Az ukrajnai háború talán legfontosabb újítása a különféle kis méretű drónok tömeges alkalmazása volt. Az apró eszközök felderítésre, ellenséges egységek kiiktatására, de úgy néz ki a sebesült katonák kimentésére is használhatóak.
Ukrajnában ismét meglehetősen enyhe volt a tél, melynek következtében újra megjelent a kelet-európai-síkságra jellemző sártenger.
A Fekete-tengeren tapasztalható ukrán dróntevékenység a térségben működő orosz műveleti tervezés átgondolásához vezetett, de nem veszélyezteti az orosz Fekete-tengeri flotta fő célkitűzéseit - írja friss elemzésében a brit védelmi minisztérium.
Hakan Fidan török külügyminiszter a Haber magántévécsatornának adott interjújában beszélt arról, hogy Vlagyimir Putyin a tervek szerint hamarosan Törökországba érkezik. Elárulta azt is, az orosz elnök látogatásának kiemelt célja, hogy egy új megközelítést dolgozzanak ki az ukrán gabonaexport Fekete-tengeren keresztül történő engedélyezésére Recep Tayyip Erdogan török elnökkel - írta meg az abcnews.
Egyáltalán nem kizárható, hogy az Ukrajna utáni háború után megtámadja a NATO-t, köztük Lengyelországot az orosz haderő, ugyanakkor ez az eshetőség még mindig egy vészforgatókönyvként kezelendő – jelentette ki egy interjúban Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter.
Kirilo Budanov, az ukrán hírszerzés feje 83 ezer darab kanadai CRV7 rakétára nyújtott be igényt. Kanada eredetileg leszerelésre és megsemmisítésre szánta a rakétákat, ugyanis azok már elöregedtek, és használatuk számos kockázattal járhat - tudósított a Global News.
Még tavaly jelentek meg videók az ukrán szárazföldi erők katonáiról, akik meglehetősen sajátos módot találtak arra, hogy az oroszok által szétszórt "pillangóaknákat" hatástalanítsák. A felvételeket valószínűleg az oroszok is látták, ugyanis éppen ezzel a módszerrel iktatják ki az ukrán aknákat.
Több orosz csatorna arról számolt be, hogy a luhanszki Liszicsanszk városában HIMARS-rakétatalálat ért egy születésnapi ünnepséget. A halottak között több, a „Luhanszki Népköztársaságban” pozíciót betöltő tisztviselő is van, köztük egy miniszter is.
Pár napja pletykák röppentek fel az ukrán sajtóban arról, hogy Törökország átadhatja az Oroszországtól vásárolt Sz-400-as légvédelmi rendszereit Ukrajnának, azért cserébe, hogy Washington visszaengedi Ankarát az F-35-ös programba. A török kormány egyértelműen cáfolta a híreket, sőt, egyelőre azt kommunikálják, hogy inkább megtartják az Sz-400-asokat és megelégszenek a régebbi F-16-osokkal az ötödik generációs F-35-ös vadászbombázók helyett.
Egy orosz milblogger egyik bejegyzésében arról ír, hogyan lehetne „hatékonyan” megvédeni a páncélozott harcjárműveket az ellenséges drónok támadásától, igaz, ezt ő a gépesített támadások felfüggesztésében és a gyalogos rohamokban látja.
Gyorsan romlik a helyzet a donyecki Avgyijivkánál, oroszok másztak ki „minden repedésből” és egyre nehezebb tartani a város védelmét – írja mindezt a Deepstate, az egyik legnagyobb ukrán háborús Telegram-csatorna.
Néhány napja hírek jelentek meg arról, hogy az Egyesült Államok atomfegyvereket készül Nagy-Britanniába telepíteni, Gennadij Gyatlov, Oroszország ENSZ-képviseletének tagja válaszlépéseket ígért – írja a Newsweek.
Két érdekes videó is jött pár órán belül az ukrajnai háborúból, melyen az látható, hogy kínai gyártmányú Desertcross homokfutókat likvidálnak az ukrán erők a háborús frontvonalon. Az eszközöket az orosz hadsereg tavaly novemberben kapta kézhez, eddig nem lehetett biztosan tudni, hogy a járművek a frontra kerültek.
Súlyos helyzetben van jelenleg a donyecki Avgyijivka védelme: a településre északról és délről is betörtek az oroszok, az ukrán erők próbálnak ellentámadni. Friss videó jött a harcokról: egy ukrán M2 Bradley próbált ellentámadást folytatni, de az akció kudarcba fulladt.
Összecsapott a Wagner csoport zsoldosaival az ukrán katonai hírszerző szolgálat, a HUR különleges műveleti egysége Szudánban – írja a Kyiv Post. Az esetről készült videó szerint az ukránok legalább három foglyot is ejtettek, akiket felvételen hallgattak ki.
Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...
A megkérdezett amerikaiak közel 60%-a úgy vélekedett, hogy az amerikai gazdaság recesszióban van, ami messze nincs...
Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.